Napi Vásárhely


2017.aug.30.
Írta: Napi Vásárhely

Épül az északi elkerülőút - körkép négy helyszínről

A tervek szerint a tavaszi Országgyűlési Választásokra kell elkészülnie a várost elkerülő útnak. Továbbra is ütemesen haladnak a munkálatok, erről a helyszínen tartott terepszemlénk alapján is meggyőződhettünk.

20170821_170836.jpg

20170821_170633.jpg

20170821_170642.jpg

A fenti képek és az alábbi videó a mártélyi úton készült, itt egy körforgalom is épül.


A Kutasi úton így állnak a munkálatok:

20170822_124212.jpg

20170822_124216.jpg

Szentesi úti körkép:

20170822_130409.jpg

Végül a Bodzási út:

20170824_141945.jpg

Látogatásunkból kimaradt a szegedi úti körhíd, illetve a Rárósi út. Utóbbinál már jártunk, előbbinek pedig egy külön bejegyzést tervezünk elkészíteni. Zárásként egy remek videó a város hivatalos oldaláról:

Újra a Kossuth téren a lovasszobor

Eddig az volt a furcsa, hogy nincs ott, most már meg az, hogy újra a helyén van. Az Erzsébeti úti dohánygyár udvarán szépült meg, Návay Sándor szobrászművész munkája által.

1.gif

Az 5 tonnás alkotás restaurálása az augusztus 20-ai állami ünnepre elkészült, újra a talapzatán áll az I. Világháborús emlékmű.

Tudomásunk szerint a hírportálok nem hozták le, -így csak nálunk-, itt zajlott a restaurálás, az Erzsébeti úti dohánygyár udvarán:

2.gif

3.gif

Így áll most az elkerülő építése

Jövő tavasszal kerülhet átadásra a Hódmezővásárhelyt északról elkerülő út. Javában zajlanak a munkálatok, amelynek állásáról időről időre helyzetjelentést adunk.

sam_4359.JPG

A hétvégén a Rárósi útnál jártunk, felvételeink az X-el jelölt csomópontnál készültek.

99444128e50becb24bf8fa03d1b03a07_normal_png.jpg

Látszik, hogy az építkezés remek ütemben folyik, a 13,5 km hosszú útszakasz időre elkészülhet.

sam_4365.JPG